Tisztelt Képviselő-testület!
A 2010. január 19-ei Testületi ülésen Pethő Attila képviselő úr egyik felszólalásában nemtetszését fejezte ki - hoz¬záteszem jogosan - a közterületeken elhelyezett, a város képét csúfító plakátokról. Egyúttal kérdezte a Jegyzőtől az eltávolítás módját, lehetőségét. Teljes mértékben egyetértek a képviselő úr felvetésével, s remélem az ügyben már megtörténtek a szükséges intézkedések.
Javaslatot szeretnék tenni a plakátok közterületeken való elhelyezésének ügyében, hogy a jövőben ne merülhessen fel a fentihez hasonló probléma. A javaslatom a következő: Az önkormányzat vásárolhatna - természetesen a költségvetési keretet figyelembe véve - megfelelő méretű választási hirdetőtáblákat, melyeket a választási kampányok céljára az önkormányzat által kije¬lölt helyeken (például: boltok előtt) elhelyezhetné, s ezeken a táblákon a jelöltek és a jelölőszervezetek ingyenesen, egymás hirdetményeit tiszteletben tartva, egyenlő mennyiségben helyezhetnék el plakátjaikat. Ez a megoldás már számos városban bevált gyakorlat. Ezen túlmenően javaslom, hogy az önkormányzat a választási kampány idején kívül - mindenkor - is biztosíthatná ingyenesen ezeket a hirdetőtáblákat a helyi civilszervezetek, illetve a pártok számára az előadásaikat és program¬jaikat propagáló plakátjaik elhelyezésének céljából.
Az általam javasolt alternatíva megvalósításával elsősorban meg lehetne óvni Kiskőrös városképének szépségét, hiszen nem rondítaná el az utcákat, tereket, s főként a zöld területeket egy-egy oszlopra vagy villanytrafóra ra¬gasztott, az időjárás által megtépett, fakó plakát. Különös tekintettel kell lenni arra, hogy a közel jövőben megvaló¬sul a városközpont rekonstrukciója, amely csodálatossá varázsolja a Petőfi teret. Véleményem szerint a kiskőrösi, s a városunkba látogató emberek nem örülnének a megújult tér valamely elemére felragasztott, demoralizáló plakát látványának.
A városunk érdekében, kérem a javaslatom megvitatni, s szíveskedjenek a legközelebbi testületi ülés keretében, illetve levélben megválaszolni. Tájékoztatom önöket, hogy a levelemet a nyilvánosság elé tárom.
Kiskőrös, 2011. február 18.